Acélszobrászat logo
line
KÉSZ

Acélszobrászat Kecskeméten

Az új évezred nyitányán reménykeltő művészeti mozgások támadtak Kecskemét városában. Mozgások természetesen korábban is voltak: gondoljunk csak a Nemzetközi Kerámia Stúdió lassan három évtizedes, minden nehézséget legyűrő működésére, az animációs filmstúdió munkájára, a felújított Kecskeméti Képtárra és országos hatókörű kiállításaira, vagy az alkotóházra, ahol a megszokott rendszerben alkotó festők és grafikusok mellett most már a kecskeméti szimpozionokra programszerűen visszatérő vendégekként dolgoznak a textilművészek is.

 

Az új művészeti mozgások a szobrászat terén regisztrálhatók: 2003-ban és 2004-ben a Városháza udvarán Szabad tér címmel rendeztek olyan meghívásos, a kortárs magyar szobrászat kiváló alkotóinak munkáit prezentáló kiállítást, amelyen a kisplasztika, a kiállítótermi plasztika méreténél nagyobb, de a monumentális, köztéri szobroknál kisebb, és nem környezethez kötött, megrendeléstől függetlenül készült műveket vonultatták fel a rendezők.

 

A szobrászat e kecskeméti térnyerésével összefügghet, hogy 2004 nyarán sort kerítettek az I. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozionra, amelyen – a szimpozionnak helyt adó kecskeméti KÉSZ Kft támogatása eredményeként – hat művész készíthette el legújabb alkotásait. Különös módon mindez akkor történt, amikor a magyarországi alkotótelepek finoman fogalmazva is válságos periódusukat élik, és ez a válság sajnos legsúlyosabban a szobrászati telepeket sújtja: Siklós kőszobrászati alkotótelepe már régen bezárt, Dunaújváros acélszobrászati alkotótelepe felfüggesztette működését, Nagyatád faszobrászati műhelye vegetál, és csupán Nyíregyház-Sóstó, Tatabánya és az új életre kelt zalaegerszegi művésztelep dolgozik folyamatosan, változatlan intenzitással.

 

  A szobrászati művésztelepek lassan negyven esztendős magyarországi története fontos fejezetet teremtett a magyarországi művészetben, és ez különösen igaz az év egy-egy szakában alkalomszerűen működő szobrászati szerveződésekre. A rendszerváltozás előtti évtizedekben ez volt az az alkotói szféra, ahol a művészek viszonylag függetlenül, az iránymutatásokat adó vagy a támogató-tiltó-tűrő művészetpolitika áldásait elkerülve, tulajdonképpen szabadon dolgozhattak. És ez volt az a szobrászati szféra, ahol úgy születhettek meg nagyméretű, nagy anyagkészleteket és technikai apparátust mozgósító művek, hogy nem volt megrendelő, nem volt akadékoskodó zsűri – vagy ha volt, akkor csak utólag és teljesen fölöslegesen. A csapatban dolgozó szobrászok az egy-egy anyagfajta, technikai eljárás által egységesített műhelyekben szabadon kísérletezhettek, s ezért az alkotótelepek rendkívül fontos szerepet játszottak a modern magyar szobrászat új törekvéseinek kimunkálásában, az anyaghasználat kitágításában, a technikai megújításban, a progresszív kezdeményezések életre keltésében.

 

  A 2000-es évek Magyarországán természetesen már egészen más a helyzet, mint a kilencvenes évek előtt volt, de változatlanok a szobrászati munka feltételrendszerei: nyersanyagra, ipari jellegű technikai apparátusra, műhelyfeltételekre és nem mellékesen a munkalehetőségek támogatására van szükség. Kecskeméten – akárcsak a közelmúltban felfüggesztett működésű dunaújvárosi alkotótelepen korábban – a fémmegmunkálás, az acélfeldolgozás vált a szobrászi munka terepévé, amely anyag, és amely anyag által diktált megmunkálásmód a hagyományos, öntési eljárással készülő szobroktól eltérő jellegű kompozíciók létrejöttét inspirálták. A mintázás helyett itt inkább szerkesztés, konstruálás, vágás, összeillesztés, összeolvasztás révén jön létre a kompozíció. A vas, az acél egészen más fizikai jellemzőkkel felruházott, másként viselkedő anyag mint a szobrászat tradicionális matériája, a bronz, s hogy milyen sokoldalú, és milyen változatos műteremtési lehetőségeket teremtő, azt ez a kiállítás is tanúsítja.

 

  Az I. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion hat résztvevője a kortárs magyar szobrászat középgenerációjához sorolható művész, de a generációs összetartozáson túl a résztvevők munkásságában kevés azonos vonásra lelhetünk: talán az egyetlen egységesítő tényező az, hogy mindannyian kísérletező, új kifejezési lehetőségeket kereső, az akadémikus, a konvencionális megoldásokat elvető olyan művészegyéniségek, akik már kialakították szobrászati világuk határozott, jellegzetes arculatát, akiknek karakteres jellemzők által ragadhatók meg műveik. E szellemiséget, e jellemzőket tükröztetik a Kecskeméten született, 2004-es alkotások is.

   

(Elhangzott 2005. január 12-én Budapesten, az Újlipótvárosi Klub-Galériában rendezett, az I. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion alkotásait bemutató kiállítás megnyitóján.)

                                                                                                             

Wehner Tibor

 

                          

 

Factory Creative Studio Kft.