Tökéletes világítás a műtermembe alternatív módon

Azt hiszem, elmondhatom, hogy a szakmám nem éppen hétköznapi. Ugyanis acélszobrászként dolgozok, amiről az emberek nagy része korábban még nem is hallott. Ennek ellenére igen sok ember dolgozik ezek a szakterületen, azt kell mondjam, hogy pezsgő az élet ebben a művészeti ágban is. No persze nem ez az a szakma, ahol az ember csillagászati összegeket tud megkeresni. Szerencsére nekünk emiatt nem kell aggódnunk, mert a férjem viszonylag magas fizetést kap, így hónap végén sem kell aggódnunk amiatt, hogy mi kerüljön az asztalunkra. Nagyon hálás is vagyok neki, hogy ilyen keményen dolgozik azért, hogy én álmaim karrierútját tudjam bejárni. Egy probléma van, hogy a műtermemben, ahol dolgozok, nagyon jó fényviszonyokra van szükség, hogy tökéletesen tudjak dolgozni. Ezt ugyan igyekeztük segíteni hatalmas ablakokkal, de ha nem süt a nap, akkor muszáj a mesterséges alternatívák után nyúlnunk. A rengeteg lámpa égetése viszont magától értetődően nem legköltséghatékonyabb megoldás, elég magas szokott lenni a villanyszámlánk, főleg a téli időszakban, amikor egyébként is igen szürkék a nappalok.

Egy ilyen délutánon beszélgettünk a férjemmel, hogy ezt hosszútávon nem lehet tovább csinálni, mert nem akkora a büdzsénk, hogy ez minden évben így legyen. Gondolkodtunk megoldásokon, de nem igazán akart semmi eszünkbe jutni. Nekem ekkor beugrott, hogy nemrég olvastam egy cikket, ami napelemes rendszerekről szólt. Azt írták, hogy hosszútávon rengeteg pénzt lehet velük megspórolni, hiszen az ember tulajdonképpen magának termeli azt az energiát, amit később fel szeretne használni. Azonban azt is tudtuk, hogy ez nem egy olcsó mulatság. Mivel szerettünk volna legalább egy megközelítőleges összeget tudni, beírtam a keresőbe az interneten, hogy napelem kalkulator. Manapság szinte mindent meg lehet találni a weben, ezért gondoltam, hátha van a mi helyzetünkre is megoldás.

Ekkor találtam egy oldalt, ahol részletes információkat olvashattam a napelemekről, a működésükről, a megtérülésükről, illetve arról is, milyen támogatási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre. Azt is megtudtam, hogy van jó néhány feltétel, aminek meg kell felelni, ha az ember egy ilyen rendszer felszerelésére adja a fejét. Többek között vannak olyanok, amik a tetőszerkezetre vonatkoznak, illetve olyanok is, amelyek a környezetre. Például a háztető szerkezetének elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a nehéz napelemeket, illetve fontos a megfelelő dőlésszög is, hogy a napsugarak jó szögben érjék ezeket az eszközöket. De azt is figyelembe kell venni, hogy ne legyen olyan fa vagy bokor, ami esetleg leárnyékol, hiszen akkor nem tud megfelelően működni a rendszer.

Ennek ellenére megfontolást igényel, mielőtt az ember beruház egy ilyen napelemes rendszerbe, mert sajnos a megtérülési ideje viszonylag hosszú. Ez attól is függ, mekkorák voltak a telepítés költségei. Általánosságban azt szokták mondani, hogy 10 év alatt térül meg, de ez esetenként változhat, mert nincs két pontosan ugyanolya ház, és a feltételek is különböznek.

A férjemmel megvitattuk az előnyöket és a hátrányokat, és arra jutottunk, hogy érdemes lenne belevágni a napelemes projektbe. Hisz hosszútávon nem csak a műtermem, hanem az egész ház energiaellátását is meg tudnánk oldani. Valamint, ahogy olvastam, a jó minőségű napelemek képesek több generációt kiszolgálni. Ennek nagyon megörültem, hisz jól esett az a gondolat, hogy a születendő gyerekeink életét is könnyebbé tehetjük ezáltal. Nagyon igyekszünk, hogy minél hamarabb megvalósulhasson a korszerűsítés napelemes rendszerrel!